Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Végre egy komoly csapat

komment

Feltéve, de meg nem engedve, hogy Löw szerint ebből a keretből ez a legjobb kezdőcsapat, úgy semmi sem tűnik most károsabbnak, mint az össze-vissza variálás, szóval azt javasoljuk a sálasnak, hogy mindenképp nézze meg, mire megy ez a tizenegy ember olyanok ellen, akik még többet futnak.

Götze például biztos utálni fogják az izomembereket, szerintem vegyen példát Özilről, aki anno ügyesen feltalálta magát.

Egyetlen dolog biztosan kijelenthető a mai meccs előtt: a németek nem balfaszkodhatják el a csoportgyőzelmet, mert akkor iszonyatos szopás jön a belgák ellen. Nekik ugyanis pontosan olyan csapatuk van, amivel nem nagyon tudna mit kezdeni ez a - felületes szemlélő számára talán - jónak tűnő, de valójában közepes védelem. Gondoljunk bele, ha felküldenék a végén van Buytent, a hideg kiráz.



Ki szeretne Höwedes lenni?

komment

Vicceskedtünk mi Höwedesszel, meg Löw logikátlan válogatási elveivel, meg azzal, hogy inkább Taknyot rakja be a csúcsbeállítás előtt álló Klose helyett, de simagasson meg minket Song, ha egy pillanatig is elhittük, hogy tényleg a Benny, Götze szél fut majd ki a portugálok ellen.

Hogy Löw troll, vagy Groszkrojc még mindig egy Algopyrinnel indítja a napot fejfájásra azt nem tudjuk, de kurvára nincsen rendjén az, hogy mikor lehet a-, b- és c-terved, akkor nekivágsz egy olyannal, ami már korábban is eljutott a tervezőből az alkalmazó fázisba és akkor is becsődölt, mert Höwedes nem csak, hogy nem szárnyvédő, még balbunkónak is a legrosszabbak közül való. Andy Ottl, Bielefeld, mindenkinek megvan?

Elkeseredve azért nem vagyunk. Néhány pontban elmondjuk miért. Néhányban meg azt, hogy mégis.



Mutti vigyázó szemei

komment

Az egész úgy kezdődött, hogy ott volt Mutti. Hiába ült a kedvenc fia (Bastian aki még Schweinsteiger is) csak a padon, őt ez nem érdekelte, szigorúan nézett maga elé, ahogy azt egy igazi apák napját ünneplő Muttinak kell. Jó esetben már ebből lehet tudni, hogy nem lesz rossz a meccs, csak úgy nem utazik át az ismert világ legnagyobb hatalmú asszonyainak egyike az óceánon, hogy a szünetben a csóri portugál elnököt emlékeztesse a német hitelezők pénzügyi követelésére. Győzelem készült itt, mégpedig a jobb fajtából!



A német beteg

komment

Leszámítva, hogy sikerült negyven fokban is megbetegednem, ami egészen odáig vezetett, hogy tegnap este már egy fél korsó sört sem tudtam meginni az Besic FC meccse alatt, nem is lehetne szebb a mai nap: Schumi a nyitómeccsre felébredt a kómából, Ő sem szerette volna kihagyni mikor Miro a cserepadról történelmet ír, nekünk nem kell külön okot találnunk arra, hogy lecigányozzuk a luzitán söpredéket vagy elmondjuk Klinsiről, hogy mekkora kontár is valójában, illetve gyermeki kíváncsisággal várjuk, hogy Groszkrojc tud-e annyira józan maradni, hogy ne kelljen Khedirát figyelni hatosban. Kezdünk.



Ezzel a csodálatos képpel hangolódunk

komment

a holnapi meccsre.

Nincsenek szavak.