Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Csak a bűz marad utánad

komment

Végre vége.

Szívből remélem, hogy soha életedben nem jutsz majd friss takonyhoz és elkerül az életet adó faszszag is.

A bűneidet felsorolni ugyanúgy lehetetlen lenne, mint ahogy elfelejteni is.

Egy szomorú, csökönyös öregember lettél, aki szétbaszott mindent, amihez hozzáért.

Takarodj a kurva anyádba, soha nem fogsz hiányozni.



Ohne Volland fahr'n wir zur WM

komment

Az egyszemélyes testváladékpornó vitathatatlan Mozartja, a kamerák előtt felszippantott hereszőrök félénk mosolyú Mona Lisája nemrég keretet hirdetett, és bár még nem szűkítette le a névsort, máris van miről elmondani, hogyan lehetett volna másként, illetve legyünk igazságosak és említsük meg azt is, amivel ezúttal is igazolta, nem csupán a világ legundorítóbb gifjei miatt érdemes majd őt emlegetnie a futballmúltba révedő utókornak.

A legfontosabbat rögtön az elején szögezzük le: a nagy Takonyember - időtlen idők óta először! - az aktuális világeseményre utazó keretéből kihagyta a kis Takonyembert, és ezen viccelődni nem érdemes; valljuk be, kizárólag a legmerészebek vették biztosra, hogy a Japánban mutatott kiváló játéka garantáltan nem indokolja a jolly joker szerepkört, hiszen egy ilyen sokat látott klasszis bármelyik válogatottnak erőssége lehetne.

Azonban végül tort ül a józan ész. Vegyes érzések kavarognak bennünk.



A pillanat...

komment

...amikor rájössz, hogy akár két centert is kivihettél volna az Eb-re, és akkor most lenne B terved az elbaszott C helyett.



STOP. BODY. SHAMING.

komment

Mario Götze szép. És ha netalántán később húsz-huszonöt kilóval többet nyom, akkor is szép lesz.

Götze Khedira Népe Front nem kérek desszertet

Félreértjük az interszekcionális feminizmust Khedira Népe Frontot.

Götze Khedira Népe Front nem kérek desszertet

Velünk van a baj. Ennyi.



Végre van német Alaba

komment

Joshua, fiam, rábasztál.

Majd meséld el a sztoridat, ha szeretnéd, később tényleg lesz időnk foglalkozni veled, de a következő tizenkét évben akkor is ott fogsz megrohadni a vonal mellett. 

#jederfurjeden

#carlocsendbenjegyzetel