Nem hiszek és soha nem hittem a multinationalelf elméletben, meg a németek győztes mentalitásának elvesztésében, hiába próbálja nekünk bizonyítani ezt évek óta kitartóan Löw Podolskival, meg Özillel. Hiszem, tudom, hogy ők csak egy különc elme válaszai egy olyan kérdésre amit valójában meg sem értett, hiába lesz hamarosan élményszám Jogi.
Valamiért erről szól a német futball, erről mesél a Bayern történelme is: a vereségekről, a fájdalomról, a szenvedésről, a tökéletességről, a hősök rögös útjáról.
A német legendák a fájdalomból születnek.
Lett volna-e '54 a második világháború megalázó veresége nélkül? (Ezt úgy is feltehetnénk a mi szempontunkból, hogy '56 tudatával sikerült-e volna Bern? Persze, Bern nélkül meg nem lett volna '56.)
Lett volna-e '74 a Wembley-gól és a holland fölény generálta megalázottság és dac nélkül?
Vagy '90 a két ezüst nélkül?
Vagy ők is vesztes buzik voltak csak, mint Thorpe?